2011. július 29., péntek

Az első custom (SNZH59) (SNZH55)

Amikor először megláttam tavaly Yeoman oldalán az akkor frissen megjelent Seiko SNZH57-et, rögtön kellett egy. Az elején a vintage fazonja jött be nagyon. Később amikor a netes rendelés után végre a kezembe vettem akkor éreztem meg a Fifty Fathoms hangulatát. Aztán a a timezonon (TZ) megláttam ezt a Seiko-t., ennek a számlapját egy Lengyel fórum tagjai rendelték meg Jake B-től. Rögtön levelezésbe kezdtem a lengyel fórummal és Jake B-vel is, de kiderült, hogy csak 100 db-ot gyártottak le és nem is lesz több, közben egy spanyol fórum is rendelt belőle, de abból sem volt már akkor.
Elkeseredésemben találtam rá a watchuseek (WUS) fórumon egy akkor induló listára, akik a Lengyel példán felbuzdulva gyűjtötték a 100 embert, hogy a modern Fifty Fathoms számlapra hasonlító számlapot csináljanak.

Ekkor már nemzetközi oldalakon elterjedt beceneve lett az SNZH Seikonak a Fifty Four Fathoms v. FiftyFive Fathoms ill. FFF Seiko. A név abból származik, hogy a Fathoms (magyarul Öl) egy hosszúság egység, 1 Fathoms = 1,82m, ez az óra pedig 100m vízálló amely közel 55 Fathomsnak felel meg. Játék még a szavakkal és a számokkal, hogy ez egy 5-ös Seiko.

Lassan összegyűlt a 100 ember a számlapra és Jake egy hónap alatt le is gyártotta és ki is postázta a fórum tagoknak. Amikor megjöttek a számlapok (többet rendeltem magamnak) akkor először egy SNZH55-ösre raktam fel, egy ISOFRANE szíjjal, aminek archaikus búvár szíj hatása van.

A FFF Seiko sorozatnak 6 tagja van:
SNZH51K - Fehér számlap
SNZH53K - Kék számlap
SNZH55K - Fekete számlap, ezüst indexek

SNZH57K - Fekete számlap, arany indexek
SNZH59K - Fekete tok /TiCN bevonat 

SNZH60K - Arany tok
  

Az SNZH55-ösöm a számlappal és az ISOFRANE szíj:

Amikor összeépítettem az SNZH55-ötöt éreztem, hogy egy két dolgot még változtatnék rajta. Nem tetszett az átlátszó hátlap, és kíváncsi voltam, hogy fekete tokkal hogyan mutatna, így rendeltem egy fekete tokos SNZH59-est. Időközben a WUS-on jöttek a fórumtársak építései is. Onnan tetszett meg a bradystrap által gyártott szíjak, és ott ismertem meg yobokiest akitől antireflex bevonatos zafír üveget lehet rendelni hozzá.
Amíg vártam az SNZH59-re fejben összeraktam, hogy mik lesznek a vágyaimat teljesen beteljesítő módosítások.
A lista: FFF számlap; Bradystrap szíj, szürke varrással; zafír üveg; egy fehér másodpercmutató festett piros véggel; teli acél hátlap, közben kiderült, hogy a bradystrap csak acélszínű csattal van így le kellett leveleznem a céggel a méreteket és máshonnan rendelnem egy fekete csatot is.

Lassan elkezdtek érkezni az alkatrészek.
A timepiece republictól (USA) a csat:


Yobokies-től a zafír üveg, és a hátlap. Hosszú nyomozás után tudtam meg, hogy az SNZH-ra jó a Monster hátlapja.




Megjött a Bradystrap ami minden minőségi elvárást messze felül múl, és csak etalonként tudom emlegetni:



A hátlappal közben nem tudtam megbarátkozni, egyrészt zavart, hogy egy 100m-es Seiko 5-re a 200m-es Cunami logós hátlap kerüljön, másrészt az átépítés után már csak a hátlap utalt volna a Seiko származásra, amely nem baj, hiszen igen sokra tartom a Seikot, de ehhez az átépítéshez jól áll a sima hátlap, ami nem utal semmilyen márkára. Ezért kedves barátom, kollégám Édesapja segített nekem és leesztergálta a hátlapot:


 
Időközben megjött végre az óra is:




Már csak a másodperc mutató hiányzott. Tűkön ültem. Amikor végre azt is meghozta a postás Hong Kongból, a számlapot is gyártó Jake B-től:

Végre egyben volt minden az átépítéshez:






Hantos Lacihoz vittem el az órát összerakni. A zafír üveg úgy feküdt be a régi ásványiüveg helyére, mint perzsa cica a meleg ágyba, a számlapról már korábban is tudtuk, hogy tökéletesen passzol, a másodperc mutató nekem egy/másfél milliméterrel rövidebb, mint a tökéletes lenne, de így is olyan az óra, mint amilyennek megálmodtam:





Annyira megszerettem ezt az óraépítési játékot, hogy az általam amúgy is nagyra becsült és szeretett Seiko órákat még jobban a saját ízlésemre alakítom, hogy most már több project is fut illetve a fejemben van.
Már készül a magamban csak Red Mud Disaster Commemorative Editon Monster-nek hívott brutális Black Monster, rendelés alatt áll egy Budapest Spa Diver munkanéven készülő Stargate Diver, és két pilóta óra is folyamatban van de azoknak a számlapjai csak az ősszel készülnek el. Az SNZH57-esem ami a csoportképen látható épen átépítés alatt van és belőle egy régi fazonú FFF készül, a klasszikus számlappal;)
Remélem ezekről mind-mind beszámolhatok a későbbiekben.



Időközben azon gondolkodtam, hogy valamit bele kellene gravíroznom a sima hátlapba. A fekete szín miatt, saját illetve gyermekeim egyik kedven mesehőse után lehet, hogy egy kis vakondot (KRTEK) fogok bele gravírozni:)
 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, gratulálok, megérte várni!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a bejegyzéshez, és az óra is igazán szép lett. Nagyon sok energia és idő szükséges ahhoz, hogy egy minden szempontból tetsző órát sikerüljön összehozni. Neked sikerült. Egy kicsit irigyellek :)Nekem is nagyon tetszenek a Seiko órák. Már végignéztem néhányszor a tejes kollekciót, de szinte mindegyik modellnél van olyan részlet amit máshogy szeretnék.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon Köszönöm!
    Nem vagyok egy türelmes alak, de ezen a projecten megtanultam, hogy érdemes várni. És a türelem rózsát teremt:)

    VálaszTörlés
  4. Marcsak APT "mester" es orgarda hianyzik innen:-)))

    VálaszTörlés
  5. Szia,
    Legális kölcsönt keres?
    Megtagadták a bankjai?
    Ilyen vagy olyan okból pénzre van szüksége.
    Őszinte vagy és őszinte
    Hitelre van szüksége adósságai, számlái, ill
    projektet végrehajtani?
    Mindig van lehetőséged.
    Ami még aggasztóbb, 5000 eurótól kínálunk hiteleket,
    gyors és megbízható, évi 3%-os kamattal. Mi vagyunk
    megbízható
    Ha felkeltettük érdeklődését, ne habozzon közvetlenül kapcsolatba lépni velünk.
    mail: marcdupon18@gmail.com

    VálaszTörlés